Évzáró Irodalmi Fesztivál harmadik napján, december 13-án szombaton 17 órától Ötórai tea Cserna-Szabó Andrással, Elek Tiborral és Szálinger Balázzsal elnevezésű beszélgetésre kerül sor. A házigazda Karácsonyi Zsolt.
A Fesztivál zárónapján, december 14-én, vasárnap 18 órától L. Simon László költői estjére látogathatnak el az érdeklődők, amelyet 20 órától a Muszka Sándor-show követ, az esemény házigazdája Király Zoltán lesz.
A rendezvények helyszíne a kolozsvári Bulgakov Kávézó Irodalmi Szalonja.
Szerdán, december 10-én 19 órától a kolozsvári Bulgakov kávézó irodalmi szalonjában Jean Luc Moreau francia költővel, műfordítóval, egyetemi professzorral, Bánffy Miklós regényeinek francia fordítójával beszélget Bréda Ferenc és Egyed Emese.
2008. december 6-án, szombaton a kolozsvári Studház lesz a helyszíne az
5. Kolozsvári Népzene és Néptánc Találkozó
című rendezvénynek.
A program kézműves foglalkozással, gyermektáncházzal indul délelőtt 10 órától, délután 16–18 óra között pedig felnőtt táncoktatást tartanak. A 19 órakor kezdődő gálaelőadáson csabai, feketelaki, gerendkeresztúri, györgyfalvi, magyargorbói és szucsági magyar és román táncosok lépnek fel, a kolozsvári Szarkaláb és Zurboló, a szamosújvári Kaláka táncegyüttesek, valamint a házigazda Ördögtérgye és Ördögtérgye Utánpótlás közös műsorában.
Muzsikál a sepsiszentgyörgyi Háromszék zenekar, a szamosújvári-székelykeresztúri Harmadik zenekar és a kolozsvári Serege.
2008. december 5-12 között Kolozsváron XVIII alkalommal szervezik meg a
Nemzetközi Mozart Fesztivált.
Ausztria bukaresti nagykövetségének védnöksége alatt rendezett koncertsorozat mellett előadóverseny is lesz hegedű-zongora duók számára, 28 együttes vesz részt a versenyen.
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, ünnepeljük közösen és részesüljünk együttesen az advent örömében!
A nyolcadik alkalommal megszervezett rendezvénynek a kolozsvári Auditorium Maximum előadóterem nyújt helyszínt (Farkas/Kogalniceanu utca 3 szám), ahol 13 órai kezdéssel a következő együttesek lépnek fel:
A rendezvény helyszíne Mátyás király szülőháza és a Kolozsvári Sapientia Egyetem.
Jelentkezés: A jelentkezési időszak már elkezdődött, információkat kérni, jelentkezni a szervező egyetemek film szakos tanárainál lehet.
Idén először magyarországi, franciaországi és moldovai diákok is nevezhetnek a versenyben – jelentették be szerdán a szervező Kolozsvári Képzőművészeti Egyetem, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudoményegyetem és a Francia Kulturális Központ képviselői, továbbá a jelentkezők színvonalas előadásokon, képzéseken és alkotási műhelyeken vehetnek részt, neves nemzetközi szakemberek részvételével.
Szenkovics Dezső, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kari főtitkára a Paprika Rádiónak elmondta, a Diákfilmfesztivál elsősorban a tapasztalatszerzés miatt hasznos a résztvevőknek. A szervezők több mint kétszáz hosszú és rövidfilmre számítanak, újdonság, hogy a mobiltelefonnal készített egyperces kisfilmeket is díjaznak.
Tavaly 2 magyar diák is nyert a versenyen:
- „Benedek doktor titokzatos forrása“ – Zagoni Balint - Sapientia, Kolozsvár - harmadik hely
- „Lüszinek“ – Felmeri Cecilia, Sapientia, Kolozsvár - a legjobb animáció díja
November 11-30. között 13. alkalommal szervezi meg az
Autumnalia
elnevezésű egyetemista fesztivált Kolozsváron az Egyetemisták Kultúrháza az egyetemista szervezetekkel együtt.
A fesztivál célja a kulturális-művészi értékek népszerűsítése, valamint színházi, zenei rendezvények, illetve kiállítások szervezése, amelyeknek célközönsége az egyetemisták.
A fesztiválon az előző években több ezer érdeklődő vett részt, arra számítunk, hogy idén nő a résztvevők száma. Támogatjuk a fiatal tehetségeket, éppen ezért a fesztiválon a rendezvényeket egyetemisták szervezték egyetemistáknak
- mondta Silviu Corpodean, az Egyetemisták Kultúrházának igazgatója.
ALTER-NATIVE 2008
Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál
- Marosvásárhely - November 5-9 – Kultúrpalota -
Az idei ALTER-NATIVE fesztivál díszmeghívottja Németország. Az 51 országból benevezett 577 filmalkotás közül 55 rövidfilmet válogatott be a zsűri a versenyprogramba, ezek közül 16 magyar és 2 román-magyar koprodukció.
Szombaton, október 25-től lehet jegyeket vásárolni a november 2 – december 21. között sorra kerülő Európai Színházi Unió 17. Fesztiváljának előadásaira.
A fesztivál meghívott előadásaira a helyek és kedvezmények függvényében a jegyek ára 30 RON és 10 RON-,a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaira továbbra is 7 – 15 RON közt van.
A fesztivál idejére bérletek is váthatóak, négy típusú - Fanatique, Petite Fanatique, Bohème, Petite Bohème - bérlet közül választhatnak az érdeklődők:
2008. október 20-24. között hetedik alkalommal kerül megrendezésre a
Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválja
- Puck Bábszínház, Kolozsvár, október 20-24. -
Kolozsváron, A Puck Bábszínház szervezésében.
A programok elsősorban a kolozsvári gyermeknek szólnak, de a meghívott tizenkét hazai és öt külföldi társulat előadásai, az előadásokkal párhuzamosan futó szakmai konferencia és műhelymunka a bábos szakemberek számára is gazdag programot biztosít.
A Kolozsvár Társaság más országos intézményekkel együtt a Magyar Reneszánsz Év keretében Kolozsvári Napokat szervez Kolozsvár Reneszánsza jegyében, 2008 októberében.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak a rendezvényeken!
Október 19-28. között kísérleti színház-fesztivál lesz
Man.In.Fest 2008
néven Kolozsváron a Teatrul Imposibil és Kolozsvári Román Nemzeti Színház szervezésében.
A rendezvényt a modern színházak újításainak, új irányzatainak, új ötleteinek a sereg-szemléjeként szeretnék bevinni a köztudatba a szervezők. A színházi műfajok széles skáláját várják Kolozsvárra, performanszoktól táncszínházig, cirkusz-bemutatóktól instrumentális színházig, hi-tech színpadi szereléstől egyéni előadásokig.
A zsűriben kolozsvári és bukaresti román színészek, rendezők foglalnak helyet.
A szervezők bíznak abban, hogy az immár négy éve rendszeresen megrendezésre kerülő fesztivál hűen tükrözi a világszerte megjelenő színházi újításokat és törekvéseket, hiszen holland, belga, osztrák, szlovén, német, angol, lengyel, olasz, bolgár, francia, spanyol, cseh és mexikói művészek egyaránt bemutatkoznak itt.
Október 13-15. között ötödik alkalommal kerül sor a Be Angel Romania egyesület által szervezett Nemzetközi Gay & Lesbian Filmfesztiválra a kolozsvári Tranzit Házban.
A programban a világ minden tájáról érkező lezbikus, homoszexuális, biszexuális, trans-szexuális témájú művész- és dokumentumfilmek szerepelnek, de lesznek kiállítások, előadások, vitaestek, bulik, versenyek is.
A rendezvény célja az “szexuális kisebbségekkel” szembeni előítéletek lebontása, díjazni fogják az ebben szerepet vállaló közéleti szereplőket.
Kreativitási és önkéntességi sátor, fazekasság, graffiti, flash mob, poi (meteorozás), zsonglőrködés, capoeira (brazil harművészeti játék) bemutató, tárgyanimációs műhely és mászófal szerepel szombaton az
IMPACT artFEST
- 2008. október 11., 11.00-22.00, Városi Sportcsarnok előtti tér -
Idén a Diákművelődési Házon kívül kolozsvári klubok is bekapcsolódtak a rendezvények szervezésébe, híres jazz zenészek életét bemutató filmeket is vetítenek a Művész Moziban.
A Transilvania Jazz Fesztivál költségvetése 150 ezer euró, amelyből a kolozsvári városháza húszezer eurót önrészt vállalt.
Október 3-24. között Őszi Zenei Fesztivált szervez a Kolozsvári Filharmónia. Rangos meghívottak, szimfonikus zene, kamarazene, régizene előadások várják a zenekedvelőket.
VII. kiadására Kolozsváron, a Kolozsvári Állami Magyar Opera koncerttermében.
Romániában 2002-ben szervezték meg először ezt a zenei fesztivált.
A nyitó koncerten a Kolozsvári Magyar Opera zenekara lép fel, a műfaj egyik legelismertebb osztrák karmesterének, Christian Schulznak a vezényletével, aki a fesztivál első három kiadásán már részt vett.
A Johann Strauss által komponált híres darabok mellett a programban helyet kapnak a Strauss-dinasztia zenezerszőinek kevésbé ismert szerzeményei is, illetve Strauss kortársainak műveiből is ízelítőt kap a publikum.
A jubileumi találkozót a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes szerveziaugusztus 14-19. között.
A rendezvény első napján, ma este a házigazdák Magyar Esttel fogadják Kolozsváron a vendég-együtteseket. Kiemelt eseménye az idei Szent István-napi Néptánctalálkozónak, hogy a péntek délelőtti ünnepélyes megnyitóra a kolozsvári Polgármesteri Hivatal Tanácstermében kerül sor, ahol a város polgármestere köszönti az együttesek viseletbe öltözött képviselőit és vezetőit.
A fesztiválra Kolozs és Szilágy megyében kerül sor: Kolozsváron, Magyarfenesen, Bánffyhunyadon, Zsobokon, Kidén, Kalotaszentkirályon, ahol az esték többnyire falubállal zárulnak.
A rendezvényre 8 ország 360 képviselője, és 6 Kolozs és Szilágy megyei település mintegy 180 hagyományőrző fiatalja érkezik.
Az idén többségben Erdélyben kevésbé ismert együttes lép fel a 4 párhuzamos koncerteket kínáló színpadon. A zenei felhozatal viszont az eddigi évek közül idén a legigényesebb, szerintem mindenki számára kellemes meglepetést jelentenek majd a fellépő csapatok.
Nagyobb arányban lépnek fel kortárs Ska, elektronikus zene együttesek, DJ-k és tini együttesek mint eddig, de a rock, a pop, az underground és az etno zene rajongói számára is sok nagyon kellemes meglepetést tartogat a fesztivál, bulisabbnál bulisabb zenékkel.
Idén is lesz civil falu, tábori mozi, művésztelep, humorfesztivál, játéksarok, strandolási és sportolási lehetőség, nagy számú izgalmas program és verseny várja a táborozókat.
Augusztus 1-3. között kerül sor a gyergyószárhegyi
Muuuvi Filmfesztivál
2008-as kiadására. Fiatal filmeseket, film-kedvelőket, bulizni és lazítani vágyókat várnak a festői környezetben, a Lázár kastély épületeiben megrendezett rendezvénysorozatra.
A Muuuvi erdélyi, magyarországi, európai - pályakezdő és tapasztalt fiatal filmesek kedvelt találkozóhelye. Neves filmes szakemberek előadásai, több helyszínen vetített filmbemutatók és versenyfilmek mellett minden este bográcsos és koncert várja a szórakozni vágyókat.
Egy 3 napos belépő ára 35 RON, a napi jegy 15 RON-ba kerül.
A kastély közelében kijelölt területen sátorozni is lehet a rendezvény ideje alatt. A helyi gazdáknál szobát foglalni reggelivel és ebéddel, hozzáférhető áron, a szervezőknél lehet a következő telefonszámon: +40741245107 - Bartalis Hajnal.
Mottó:
“Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dulásban.
Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek.
Mikor mindenek futnak, hullnak,
Tarts meg engem igérő Multnak.”
még 2 napig tart a székelyudvarhelyi Zeneudvar Egyesület által szervezett VII. Székelyföldi Rockmaraton (Erdély, a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő). Székelyudvarhelyen és környékén gyönyörű idő van.
Helyszín: Székelyvarság, Hargita megye Időpont: 2008. szeptember 5-7 Honlap: http://iszkep.com
Ez a 3 nap hasonlítani fog a nagy fesztiválok hangulat világához, lesznek itt is különféle helyszínek, információs pontok, kocsmák és a tájékozódást elősegítő térképek a táborról.
Akinek a zsebe engedi, és kedve is van hozzá, az kipróbálhatja a Quadokat, vagy a barátokkal benevezhettek egy Jeep túrára is. A bátrabbak pedig összemérhetik erejüket a csatatéren, Olvasd tovább »