
Magyar tannyelvű szórvány-iskolaközpont építéséhez kezdett a szamosújvári Téka Alapítvány. Az intézmény épületének alapkövét 2010. október 9-én helyezik el a városban.
“Elérkezett az idő arra, hogy önálló iskolaközpontot létesítsünk. Ez csak egy teljesen új épület és egy új intézményi rendszer kialakítása révén valósulhat meg, mivel Szamosújváron nincs magyar iskola”
– nyilatkozta az Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak Balázs–Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke.
Olvasd tovább »
Kategória: Gyermek, Képzés |
| 1 Hozzászólás »

Két egyházkerület – Királyhágómellék, Tiszántúl – összefogásával jött létre a partiumi reformátusok idei presbiterkonferenciája. A várad-rogériuszon tartott kétnapos rendezvényt ezúttal az egyháztörténelmi előadások határozták meg – derül ki a lap címoldalas tudósításából. Ugyanott Bányai László jegyzi vezércikkét, A törvényről címen.
Olvasd tovább »
Kategória: Vallás |
| Szólj hozzá! »
A kolozsvári PUCK Bábszínház hétvégi programja:
Szombaton, 2010. október 2-án, 11 órakor
Fodor Sándor
CSIPIKE
rendező: Varga Ibolya
- magyar társulat -
–
Vasárnap, 2010. október 3-án, 12 órakor
Gellu Naum
APOLODOR
(BEMUTATÓ)
rendező: Mona Chirila
- román társulat -
Kategória: Gyermek, Színház |
| Szólj hozzá! »

Fotóműhely indul 15-19 éves fiataloknak a kolozsvári Ecsetgyár kulturális központban: a résztvevők Irina Dumitrașcu irányításával megismerhetik a fényképészet alaptechnikáit, a fényképezőgép használatát, a kompozíció és a képi kifejezési formák nyújtotta lehetőségeket.
Olvasd tovább »
Kategória: Képzés |
| Szólj hozzá! »

A házi zakuszkák nagy megmérettetése!
Csütörtök este (2010. szeptember 30.-án) a szokásos helyen (Spritz Café), a megszokott hangulatban (oldottan) várjuk mindazokat, akik “helyzetbe” szeretnék hozni a maguk vagy a szüleik, nagyszüleik zakuszkáját!
A versenyző borkányokat (min. 100 gr.) a helyszínen folyamatosan regisztráljuk csütörtök este 8.00 óráig.
A díjak a regisztráló személyt, az oklevelek pedig a zakuszka készítőjét illetik meg.
Olvasd tovább »
Kategória: Fesztival, Programajánló, Verseny |
| 4 Hozzászólás »

Magyar érdekvédelmet! Mondjanak le a leszerepelt alpolgármesterek!
Négyévente, kampány idején, a politikusok a lehetetlent is megígérik, az ezt követő időben pedig mindent megtesznek, hogy megmagyarázzák, miért nem történt előrelépés, miért maradt minden a régiben.
Olvasd tovább »
Kategória: Vélemény |
| Szólj hozzá! »

Fotókiállítás dr. Páter Béla emlékére
a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban
2010. szeptember 28 – 2010. október 19.
2010. szeptember 28-án, kedden 17 órától kerül sor a kolozsvári Egyetemi Könyvtár Galleria Laterallia kiállítóhelységében az Erdélyi Kárpát Egyesület – Kolozsvár 1891 Fotóklubja által rendezett dr. Páter Béla emlékére rendezett természetfotó kiállítás megnyitójára. (Kis ízelítőt a képekből ITT lehet megtekinteni.)
Olvasd tovább »
Kategória: Kiállítás |
| Szólj hozzá! »
Fülöp Sándor Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra című könyvét mutatják be 2010. szeptember 28.-án, kedden 18 órától Kolozsváron, a magyar főkonzulátus dísztermében. A könyvet bemutatja, a szerzővel beszélget Papp Annamária újságíró, történész, a Pallas-Akadémia kiadót bemutatja Kozma Mária főszerkesztő. Házigazda: Szilágyi Mátyás főkonzul.
Olvasd tovább »
Kategória: Bemutató, Programajánló |
| 1 Hozzászólás »

30 Főosztályvezetői (Head of Unit) állást írt ki az EU személyzeti hivatala (EPSO) kimondott román állampolgárok számára. A sikeres vizsgázok általában az Európai Bizottságnál, de akár más EU-s intézményeknél kaphatnak állást. Ezek hivatalnoki, nem politikai állások, hosszútávú karrierlehetőséget jelentenek.
Három területen lehet jelentkezni: jog, közgáz, általános adminisztrátori (ez utóbbihoz gyakorlatilag bármilyen egyetemi diploma jó).
A kezdő fizetések 6 és 9 ezer euró között mozognak.
A vizsga egyik hatalmas előnye, hogy csak a saját országtársaiddal versenyzel a helyekért, nem a másik 26 tagállamból jelentkezőkkel is (ahogy általában lenni szokott), így jóval nagyobbak az esélyek. Valószínűleg az utolsó ilyen hullámról van szó.
Olvasd tovább »
Kategória: Álláshírdetés |
| Szólj hozzá! »

KEDDEN ÉS SZERDÁN, 2010. szeptember 28, 29-én este 20:00 órakor újra látható a 2009/2010-es évad népszerű darabja, az Andrei Şerban rendezte Suttogások és sikolyok, a Kolozsvári Állami Magyar Színház új stúdiótermében!
”Mi, nézők is a színpadon ülünk, így meglehetősen kis térben játszanak a színészek, de Serban gyönyörűen rafinált világítással még közelebb hozza őket.
Gyakran világítással tovább szűkíti a terüket, akár csak egy arcot metsz ki a sötétségből, valósággal premier plánba hozza. Így egy aprócska fintor, keserű szájszeglet, vagy a kíntól elboruló szemek kinagyítódnak, árulkodóan hangsúlyossá válnak.
Hiába szakadnak meg újra és újra a jelenetek, amelyeket a Bergman asszisztensét megformáló Albert Csilla is megszakít, hiába mosódik össze játék, valóság, álom, és az a színházi közeg, ahol éppen ülünk, egy-egy pokoli erős arckifejezés, gesztus annyira belém ívódik, hogy nem tudok szabadulni tőle akkor sem, amikor megint mesélősebb, kevésbé intenzív rész következik”. (Bóta Gábor, Népszava online)
Olvasd tovább »
Kategória: Programajánló, Színház |
| Szólj hozzá! »

Beszélgetés Márkos Tündével
Az Egyetem utcában található Insomnia tizenkilenc éve létezik, a kilencvenes években alakult kávéház kezdetben fotógalériaként működött, majd később „elkocsmásodott”, azonban művészeti jellegét mai napig is megőrizte. Számos kiállítás, könyvbemutató, irodalmi kör, filmvetítés és koncert színhelye. Meg kell jegyeznünk, hogy ez volt az első „emeleti kocsma” a kincses városban, azóta több „epigonja” is van.
Beszélgetésünk a kávéház történetére, izgalmasabb periódusaira világít rá.
Olvasd tovább »
Kategória: Vélemény |
| 1 Hozzászólás »
MEGHÍVÓ
Az EVANGÉLIKUS-LUTHERÁNUS PÜSPÖKSÉG és
az ERDÉLYI MAGYAR NEMZETI TANÁCS KOLOZS MEGYEI SZERVEZETE
szeretettel meghívja
2010. szeptember 29-én, szerdán 18 órakor
a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely
és az EMNT-beszélgetések sorozat közös rendezvényére:
KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK
Vélemények, tanulságok, tervek
- a Kolozsvári Magyar Napok főszervezői, szervezői, a sajtó és a
nagynyilvánosság közötti eszmecsere -
Meghívottak:
Gergely Balázs (EMNT), László Attila (RMDSZ),
Fekete Emőke (RMDSZ), Csigi Levente (EMNT).
Moderátor: Kiss Olivér újságíró (Szabadság)
Helyszín:
Reményik Sándor Galéria, Evangélikus Püspökség
(KOLOZSVÁR, Kossuth Lajos/December 21. u. 1. sz.)
Olvasd tovább »
Kategória: Vitaest |
| Szólj hozzá! »

IV. Erdélyi Néptánc Antológia
Kolozsvár és környéke, 2010. szeptember 30. – október 2.
A Romániai Magyar Néptánc Egyesület szervezésében immár negyedik alkalommal kerül sor az Erdélyi Néptánc Antológiára, amely az Erdélyszerte tevékenykedő magyar műkedvelő néptáncegyüttesek éves seregszemléje, egyúttal szakmai fóruma.
Az idén Kolozsváron megrendezendő Antológia kétnapos előrendezvénnyel is bővül, bevonva a város és a környező települések azon intézményeit, amelyek gyakori helyszínei különböző néptánchoz fűződő eseményeknek, rendezvényeknek.
Az Antológia műsora:
Olvasd tovább »
Kategória: Népművészet, Programajánló, Tánc |
| Szólj hozzá! »

Szombaton, 2010. szeptember 25-én, délelőtt 11 órától A.A.Milne Micimackó c. előadásunkkal nyitunk.
Ugyanezt az előadást jövő héten:
- csütörtökön, 2010. szeptember 30-án, délelőtt 10 és 12 órától, valamint
- pénteken, 2010. október 1.-én , 10 órától
lehet megtekinteni, székhelyünkön a Puck Bábszínházban, a Király utca (I.I.C. Bratianu) 23 szám alatt.
Hétvégi előadásainkra a jegyek ára 7 lej, hétköyben szervezett csoportok esetében egy jegy ára 5 lej.
Elérhetőségeink: Hétfőtől péntekig 10 órától du. 2 óráig a 0264-595992 vagy 0724 698486 (Piroska Judit, szervező) telefonszámokon.
Honlapunk : www.teatrulpuck.ro
E-mail címünk: teatrulpuck (kukac) yahoo (pont) com .
Előadásainkat bármely korosztálynak ajánljuk. Mindenkit szeretettel várunk!
Részletes programterv: puck-babszinhaz-musorterv-2010-szeptember-oktober
Kategória: Más |
| Szólj hozzá! »

Félixfürdőn ülésezett a Generális Konvent elnöksége
A Magyar Református Egyház legfőbb döntéshozó szervének, a Generális Konventnek az elnöksége Félixfürdőn tartotta idei harmadik ülését, 2010. szeptember 20-21-én. A Generális Konvent a Kárpát-medencei magyar református egyházak, egyházkerületek és egyházmegyék mindenkori törvényesen megválasztott hivatalban lévő elnökségségeinek a Magyar Református Egyház egységét munkáló tanácskozó és javaslattevő testülete.
Olvasd tovább »
Kategória: Vallás |
| Szólj hozzá! »

Cigánymuzsika, zsidó népzene, filmínyencségek, Csík zenekar, Nagy Feró, csülkös bableves, rakott káposzta, főzőverseny világrekord, politika, közélet, művészetek egy kalap alatt a Dávid Ferenc utcai lokálban, a Spritzben. A kávéház egy éves fennállása alatt felhívta magára a figyelmet, aki ide betér egy fröccsre, még hétköznapokon sem unatkozik.
Kiss-Budai Tibor, a Spritz tulajdonosa beszélgetésünkben elárulja a vonzó kiskocsma titkait.
Olvasd tovább »
Kategória: Portré |
| Szólj hozzá! »

A Látható Város az első lépése annak a Kolozsváron megvalósuló projektcsomagnak, mely kulturális és szociális eszközök mindennapi életbe való beemelésével kíván társadalmi sokkot elérni. A projektek végső célja egy fenntarthatóan fejlődő városi környezeti minta felmutatása.
Olvasd tovább »
Kategória: Kiállítás, Verseny |
| Szólj hozzá! »
2010. szeptember 24-én mutatják be Budapesten Andrei Șerban román rendező Életrajz című könyvét. Az esemény a Nemzeti Színházban lesz, Csehov Három nővér című darabjának bemutatójával egybekötve, amelyet Șerban álított színpadra. A könyvet Visky András drámaíró méltatja.
Olvasd tovább »
Kategória: Bemutató |
| Szólj hozzá! »

A Kolozsvári Állami Magyar Színház bemutatja:
William Shakespeare: Mértéket mértékkel
PÉNTEKEN, 2010. szeptember 24-én este 19:00 órakor, Shakespeare Szeget Szeggel című komédiáját Mértéket mértékkel címmel viszi színre Matthias Langhoff rendező, a Kolozsvári Magyar Színház nagytermében.
Olvasd tovább »
Kategória: Bemutató, Programajánló, Színház |
| Szólj hozzá! »

Ughy Levente szobrász kiállításának megnyitójára 2010. szeptember 23.-án 18 órakor kerül sor a kolozsvári Korunk Galériában, Eremia Grigorescu/Rákóczi utca 52. szám alatt.
További részletek a szobrászművész blogján: http://ughyleventefafaragas.blogspot.com/
.
Kategória: Kiállítás, Programajánló |
| Szólj hozzá! »

A Kolozsváron tanuló külföldi diákoknak szóló angol nyelvű tanácsadó weboldalt indított a Minőségért a Modern Társadalomban Szövetség. Az oldalon a szervezet önkéntesei kommunikálnak majd a diákokkal, ugyanakkor információ központként is működik majd.
Segítséget nyújtanak a külföldi diákoknak a szálláskeresésében, a vízumokkal és tartózkodási engedélyekkel kapcsolatos ügyintézésben, illetve a tanügyi rendszerrel kapcsolatos kérdésekben. Jelenleg az oldal angol nyelvű, ám tervezik annak lefordítását franciára és arabra is.
A weboldal a következő címen tekinthető meg: http://fscluj.com/
Olvasd tovább »
Kategória: Képzés |
| Szólj hozzá! »

Sarolta víg akkordjai
Erkel Sarolta című vígoperáját vitte színre a Kolozsvári Magyar Opera, tisztelegve ez által a zeneszerző 200. születésnapjának évfordulója előtt. A társulat már a nyár folyamán a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon nagy sikerrel bemutatta a kuriózumszámba menő darabot, azonban a kolozsvári közönség még nem találkozott a művel.
Olvasd tovább »
Kategória: Vélemény |
| Szólj hozzá! »

Az Életfa Családsegítő Egyesület és a Kismamaklub a Nemzetközi Babahordozó Hét alkalmából a következő programokat hirdeti meg:
Csütörtökön, 2010. szeptember 23.-án délután 18 órától babahordozó bemutató és tájékoztató beszélgetés az Életfa Családsegítő Egyesület székhelyén ( F.J.Curie utca 1-es szám).
Pénteken, 2010. szeptember 24.-én délelőtt babahordozós felvonulás a belvárosban. Találkozunk a sétatéri szökőkútnál 11 órakor.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Fotók a tavalyi rendezvényről:
http://kolozsvar.info/6416/fotoalbum-babahordozas-hete
További részletek az Életfa Egyesület honlapján: http://eletfa.ro/
Kategória: Gyermek, Jótékonyság, Programajánló |
| Szólj hozzá! »
MEGHÍVÓ
A Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely
és a Studium Könyvkiadó
tisztelettel meghívja
dr. Szabó Márton
könyvének bemutatójára:
Szék község monográfiája
-Néprajz és néphagyomány-
Időpont: 2010. szeptember 23. • 17 óra
Helyszín: Reményik Sándor Galéria
December 21./Kossuth L. utca 1. szám
A könyvet bemutatja: dr. Szabó Márton gyereksebész, főorvos
Széki népdalokat énekel Székely Katalin
Kategória: Bemutató |
| 1 Hozzászólás »
MEGHÍVÓ
Az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesülete és a szilágysomlyói Polgármesteri Hivatal szeretettel meghívja a 2010. szeptember 23–25. között sorra kerülő Történeti Tartószerkezeti Konferencia-sorozat 13. ülésszakára.
Olvasd tovább »
Kategória: Konferencia |
| Szólj hozzá! »

HOLNAP HAJNALIG. Fergeteges magyar retrobulival nyitjuk az évadot
A 60-70-80-90es évek legjobb magyar tánczenéjére tombolhattok a Bulgakov & Macskaház új bulispincéjében.
Szombaton, 2010. szeptember 25-én, 23 órától a Bulgakovban.
A belépés ingyenes.
Kategória: Buli, Programajánló |
| Szólj hozzá! »

Szeretettel várunk mindenkit kedden, 2010. szeptember 21.-én 19 órától a Tranzit Házba a Béke Világnapja alkalmából sorra kerülő filmvetítésre a PATRIR főszervezésében.
A Turtles Can Fly című iráni-francia-iraki koprodukciót vetítjük, amelyet Bahman Ghobadi iráni kurd nemzetiségű rendező rendezett.
További információk a filmről itt: http://www.imdb.com/title/tt0424227/
Kategória: Film, Programajánló |
| Szólj hozzá! »

A 2010.szeptember 17-én és 18-án, első alkalommal megrendezett Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztivál sikere még a szervezőket, az E.R.Sz.I.-t is meglepte. A fellépő 16 zenekar és egyéni előadó minden helyszínen kiváló hangulatot teremtett, amit a közönség a kitett kalapokba és hangszertokokba honorált is.
Az előadókat Erdély több városa, Kolozsvár, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Bardóc, Máramarossziget, sőt még Bukarest is képviselte. Az Erzsébet Park, a Tein és a Bistro kert a két nap alatt zsúfolásig megtelt, ez utóbbiban hajnalig tartó örömzenélések voltak.
Olvasd tovább »
Kategória: Fesztival |
| Szólj hozzá! »

Elkészült a román állami intézmények magyar elnevezéseit tartalmazó szószedet új kiadása, a nyelvijogok.ro honlap szerkesztőinek munkája nyomán.
Az elmúlt években igen sok román elnvezés megváltozott, voltak összevonások, megszűntek intézmények, és “természetesen” új hivatalok is állandóan alakulnak. A “Magyar neve?” kiadvány harmadik kiadásában így elég sok változás van a korábbi kiadásokhoz képest.
A szótár pdf formátumban ingyen letölthető a www.nyelvijogok.ro honlapról, illetve a szóállomány könnyen kereshető formátumban megtalálható a www.szotar.ro honlapon is. Reméljük, hogy kiadványunk a munkátokhoz/munkájukhoz segítséget jelent.
Kategória: Jótékonyság |
| Szólj hozzá! »