A Kolozsvári Rádió 2010 januári műsora
MŰSOR 2010. JANUÁR
Kategória: Rádió |
|
Szólj hozzá! »
A Csíki Székely Múzeum az ünnepek között is fogadja a látogatókat. Karácsony másodnapján, szombaton du. 4 órától idegenvezető kíséri végig az Egyiptom művészete a fáraók korában című kiállítás látogatóit. A kiállításra belépőt váltottak számára a program ingyenes. Fontos a pontos érkezés.
A budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott kiállítás keddtől vasárnapig 9 és 18 óra között látogatható. A múzeum zárva tart minden hétfőn, illetve a következő napokon: 2009. dec. 24, 25, 31 és 2010. január 1.
G. Dávid Biborka
A Csíki Székely Múzeum közleménye
2009. december 23.
Kategória: Kiállítás |
|
Szólj hozzá! »
Pénteken délután az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székhelyén könyvbemutatóval egybekötött karácsonyi könyvvásárt tartottak. A rendezvény bevezetőjében Egyed Ákos elnök arra emlékeztetett, hogy a fennállásának 150. évfordulóját nemrég ünneplő tudományos intézmény a látványos, de üres fesztivizmus helyett inkább a tartalmas könyvkiadásokra helyezte a megemlékezés hangsúlyát, és ez a sorozat a márciusi közgyűlésig folytatódik.
Kategória: Vélemény |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 19 |
| 11:00 |
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya
tisztelettel meghívja Önt
a Műszaki Tudományos Füzetek
sorozat idén megjelent köteteinek bemutatójára
Bagyinszki Gyula – Bitay Enikő: Felületkezelés
Bemutatja: Máté Márton
Forgó Zoltán: Bevezetés a mechatronikába
Bemutatja: Gyenge Csaba
Tolvaly-Roşca Ferenc: A számítógépes tervezés alapjai – AutoLISP és
Autodesk Inventor alapismeretek
Bemutatja: Bitay Enikő
Időpont: 2009. december 19-én, 11 órakor
Helyszín: Jókai (Napoca) 24, I. emelet
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Kategória: Kiállítás, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 20 |
| 11:00 |
Vasárnap, 2009. december 20-án egyiptomi hangulatú karácsonyfadísz készítésére várják a gyerekeket és kísérőiket a Csíki Székely Múzeumba.
A tematikus foglalkozások az Egyiptom Művészete a fáraók korában időszakos kiállításhoz kapcsolódnak, és a múzeum földszinti termeiben tartják vasárnap 11 és 16 óra között.
Kategória: Gyermek, Kiállítás, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 19 |
| 12:00 |
| dec ’09 |
| 20 |
| 11:00 |
Szombaton, 2009. december 19-én, 12 órakor
BETLEHEM, BETLEHEM….
rendező: Varga Ibolya
- magyar tagozat -
Vasárnap, 2009. december 20-án, 11 és 12.30 órakor
PIROSKA ÉS A MIKULÁS
rendező: Mona Chirila
- román tagozat -
Kategória: Gyermek, Programajánló, Színház |
|
Szólj hozzá! »
„Karácsony a megmenthető ember ünnepe. Az Éden-kertből kiűzött ember számára az átkozottá lett földön kihirdetett szeretet ünnepe. Isten mindenek felett szeret, mert békességet hoz a földre a jóakaratú embernek.” – írja ünnepi pásztorlevelében Csűry István püspök, Megint karácsony van címen.
Szintén a lap címoldalán olvasható Reményik Sándor: János evangéliuma című költeménye. Emellett Áprily Lajos, Müller Dezső és Kányádi Sándor egy-egy versét közli az ünnepi Harangszó, melyet Orsolino, Tolnay Tibor és Borúth Andor alkotásai illusztrálnak.
Kategória: Vallás |
|
Szólj hozzá! »
A Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Civil és Közéleti iskola 2009. december 12-13. között Gyergyószentmiklósra látogatott.
A hétvége első előadását Dr. Jakab Gyula, a földtani tudományok doktora tartotta Vulkanizmus és földrengések címmel. Az előadáson elhangzott a földkéreg összetétele, a kontinensek kialakulásának a története, várható kontinensmozgások, valamint egy magyarázatot hallhattunk a vulkanizmusról, mint folyamatról.
Kategória: Vélemény |
|
Szólj hozzá! »
2010-ben erdősíteni fognak Bonchida község területén több mint 100 hektár értékét vesztett földet. A tervezetet a Környezetvédelmi Minisztérium finanszírozza a Környezetvédelmi Alap Ügyvezetőségén keresztül. Az akció az ,,Erősítsük értékeink erdősítés által” elnevezésű program része. Az erre szánt pénz összértéke meghaladja a 4 900 000 lejt, vissza nem térítendő támogatás, melyet a Kolozs Megyei Tanács kért erre a célra. Alin Tişe, a megyei tanács elnöke elmondta, fő céljuk a megye gyors gazdasági fellendítése, a biodiverzitás védelme. – Továbbra is folytatni fogjuk az erdősítést, hogy minél szebbé varázsoljuk a környezetünk – fogalmazott Tişe.
200 000 eurós stadiont építenek Bonchidának. A Kolozs megyei Bonchida község helyi tanácsa december 22-re versenytárgyalást ír ki a község stadionjának megépítésére. A projekt megvalósítására 200 000 eurót szánnak a helyiek. A stadion rendelkezne futballpályával, rugby és hokipályával, futópályával, továbbá öltözőkkel és 168 férőhelyes nézőtérrel. A stadion az UEFA által előírt minimális követelmények figyelembevételével fog megépülni.
Forrás: Paprika Rádió
Kategória: Hírek |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 18 |
| 21:00 |
A Zeneexpressz sztárjai 2009. december 18-án, pénteken 21.00-tól Kolozsvárott, a Városi Sportcsarnokban várják szeretettel kedves közönségüket.
Bármerre jár a Fásy Mulató, óriási sikereket okoz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ebben az évben már második alkalommal látogat el a házigazda, Fásy Ádám és csapata Kolozsvárra.
Nagy megtiszteltetés a Zeneexpressz előadóművészei számára, hogy ilyen szívesen fogadja őket az erdélyi közönség, izgatottan várják a velük való újabb találkozást. Kiváló produkciókkal, igazi meglepetésekkel igyekszenek felejthetetlenné tenni ezt az estét is mindazok számára, akik jelenlétükkel tisztelik meg a rendezvényt.
A műsorban fellép: Fásy Zsülike, Fásy Ádám, Kratelli Josephine, Sláger Tibó, Peller Anna, Postás Józsi, Klemy, A Jó Laci Betyár és a Mercy együttes.
Jegyeket az RMDSZ szekhelyen es a KMDSZ irodajaban lehet vasarolni.
Csatlakozzon Ön is a Fásy Mulató csapatához! Fergeteges hangulattal, közös ünneplésre várnak mindenkit szeretettel Magyarország legnépszerűbb zenés műsorának sztárjai!
Forras: www.zeneexpressz.hu
Kategória: Buli, Koncert, Programajánló |
|
3 Hozzászólás »
A Szomszéd néni Produkciós Iroda erdélyi humoristái, Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs a Comedy Central-on bemutatják Öcsi felkérését egy filmforgatásra.
[Link]
Kategória: Humorest |
|
1 Hozzászólás »
2009. december 18-án 13 órától kerül sor a szokásos karácsonyi koccintásra és jubileumi emlékérmek átadására.
2009. december 18-án, pénteken 16 órától könyvbemutatóval egybekötött könyvvásárt tartunk az EME székházában (Jókai/Napoca utca 2–4. szám). Bemutatásra kerülnek az EME frissen megjelent kötetei.
Jubileumi kiadványok:
KOVÁCS KISS GYÖNGY (szerk.): Hivatás és tudomány: az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiemelkedő személyiségei
ÚJVÁRI MÁRIA (szerk.): Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványainak bibliográfiája 1859-2008
SIPOS GÁBOR (szerk.): Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményei
Konferenciakötet:
GÁBOR CSILLA, LUFFY KATALIN, SIPOS GÁBOR (szerk.): Erdély reneszánsza I-II.
A köteteket bemutatják: Korondi Ágnes, Kovács Kiss Gyöngy, Sipos Gábor.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Olvasd tovább »
Kategória: Bemutató |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 15 |
“Darwin – az utazás, mely megrázta a világot” című, magyar feliratos, angol dokumentumfilmet vetítjük a Károlyi Gáspár Alapítvány székhelyén (Otetului 18A – Kolozsvár, az Ursus sörgyár mögött).
Időpont: 2009. december 15. kedd, 18 órai kezdettel.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, a belépés ingyenes.
A film bemutatója az alábbi oldalon látható: http://www.thevoyage.tv/trailer.aspx
Kategória: Film, Programajánló, Vallás |
|
1 Hozzászólás »
December 12-én világszerte figyelemfelkeltő akciókat szerveznek a zöldek, hogy egy igazságos és valódi klímaegyezményt követeljenek.
Az Avaaz nevű nemzetközi szervezet (www.avaaz.org) kampányához kapcsolódva ezen a napon, 2009. december 12-én, a világ minden részén több száz (ezer?) helyszínen összegyűlnek az emberek, hogy miközben vezetőik Koppenhágában a klímacsúcson üléseznek, ők egy igazságos és valódi klímaegyezményt követeljenek. Olyan egyezményt, amely megakadályozhatja a további drasztikus éghajlatváltozást és annak tragikus következményeit. Ez az ENSZ csúcs az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb eseménye, hiszen gyermekeink jövőjéről van szó.
Kolozsváron délután fél hétre várja a Zöld Erdély Egyesület a csatlakozni kívánókat a Lucian Blaga téren (Egyetemiek háza előtti tér). Megkérünk minden, érdeklődőt, hogy hozzon egy gyertyát magával.
www.greentransylvania.ro
Green Transylvania Association
Asociatia Transilvania Verde
Zöld Erdély Egyesület
Kategória: Jótékonyság |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 | dec |
| 12 | 13 |
Ma reggel (szombaton) igazi disznóvágásos hangulatban, a szokásos forgatókönyv szerint, házi pálinka és egyéb kellékek társaságában megpecsételődött a sorsa annak a 120 kilós mangalica disznónak amelyet mostantól kezdődően a Spritz Caféban fogyaszthat el a kedves közönség az erdélyi konyhaművészet hagyományainak megfelelő formákba öntve:
- véres hurka, májas hurka
- sült kolbász
- lesipecsenye
- száraz és füstölt kolbász
- ázalék
- korhelyleves
- disznófősajt, kocsonya
- tepertő
- hájas tészta
és más finomságok
Az első napon, annak rendje és módja szerint a sült hurkák, a kolbászok illetve lesipecsenye kerül terítékre.
Vasárnapra a kóstoló mellé már a finom tormás korhelyleves is elkészül és szintén erre a napra érkeznek meg a hatalmas pityókás házi kenyerek is!
A napokig tartó lakomára mindenkit nagy szeretettel várunk. Az éppen soron következő fogások tálalásának időzítéseit a www.spritzcafe.com oldalon követheti nyomon a kedves érdeklődő. Ugyanitt telefonos előjegyzésre is van mód akár a teljes, többnapos lakomára, akár az egyes ételköltemények megkóstolására.
Kategória: Buli, Kulináris Bemutató, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 12 |
| 19:00 |
| dec ’09 |
| 13 |
| 11:00 |
2009. december 12-én, szombaton, este 7 órától, az Apáczai-líceumban, az Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom keretében, láthatják-hallhatják gyerekek és felnőttek a szekszárdi Holló együttes Vándormuzsikusok című koncertjét.
2009. december 13-án, vasárnap, 11 órától a Kolozsvári Magyar Operában lép fel a Holló együttes,A bor legendája című koncertjével a Szabadság napilap 20. születésnapi rendezvényén.
Kategória: Gyermek, Koncert, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 11 |
| 20:00 |
2009. december 11-én, 20 órától, kiemelkedő zenei eseménynek ad otthont a Kolozsvári Állami Magyar Színház: az erdélyi származású világhírű zongorista, Lucian Ban és a Detroit-i Alex Harding szaxofonos alapította Tuba projekt rendkívüli jazzkoncertjét láthatja a kolozsvári közönség a színház nagytermében.
Vibráló blues, new orleans-i riffek, posztbop sorok, funk groove-ok és free jazz kitörések jellemzik zenéjüket, de a zenekar hangzásvilága mindezt felülmúlja sajátos stílusával.
Kategória: Koncert, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 13 |
| 17:00 |
Vasárnap délutánonként rendszeressé válnak az angol nyelvű istentiszteletek az evangélikus-lutheránus templomban.
2009. december 13-án, du. 5 órától Michael Church lelkész Isten igéjét hirdeti. Az Istentisztelet keretében fellép a Protestáns Teológiai Intézet fiúkara. Vezényel Brian Johnston, Horváth Zoltán orgonál. Az Istentisztelet alatt angol nyelvű vallásórát tart Terri Church lelkésznő.
Minden érdeklődöt szeretettel várunk.
Kategória: Programajánló, Vallás |
|
Szólj hozzá! »
Közel 300 fekete-fehér és színes fényképet állítanak ki a Román-Magyar Kulturális Hét keretében Kolozsváron, a Román és Magyar Fotóművészek Nemzetközi Szalonjának szervezésében.
A kiállított munkákat 1400 alkotás közül válogatták ki.
A Tél nevet viselő vándorkiállítást 2010 januárjában Kolozsváron kívül Bukarestben, Budapesten és Nagyváradon is bemutatják.
Forrás: Paprika Rádió, www.paprikaradio.ro
Kategória: Kiállítás |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 15 |
| 17:00 |
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tisztelettel meghívja
Bálint István: Örök Szilágy című könyvének bemutatójára
amelyre 2009. december 15-én, kedden 17 órakor kerül sor Kolozsváron,
az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházának előadótermében.
(Jókai/Napoca u. 2-4, I. emelet)
Bevezetőt mond Egyed Ákos,a kötetet méltatja Szilágyi István író
A kötet a hajdani Közép-Szolnok és Kraszna vármegyék (Szilágyság) magyar históriáját és művelődését mutatja be elbeszélő források, oklevelek, királyi rendeletek és konventi jelentések, levelek, jogszabályok, összeírások, emlékiratok, naplók, végrendeletek, útirajzok, művészeti és egyéb emlékek tükrében.
Kategória: Bemutató, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 15 |
| 17:00 |
2009. december 15-én, kedden két új könyvét mutatja be a Korunk – Komp-Press Kiadó a Kolozsvár Társaság székhelyén (Főtér 22/8.).
17 órától Kiss János: Négyoldalú igazság (Naplójegyzetek 1978-1980) című könyvét méltatja Kántor Lajos.
18 órától Erdélyi Lajos: A túlélés műhelyei című portréalbumát ismerteti Horváth Andor.
Kategória: Bemutató, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 12 |
| 15:00 |
Kontakt Improvizáció Jam az Ecsetgyári Stúdióban. Beugró 10 lej. Várunk szeretettel!
Dátum: 2009. december 12.
Idő: 15:00 – 17:30
Helyszín: Ecsetgyar / Fabrica de pensule – et. 1. emelet
Utca: str. Henri Barbusse utca nr. 59-61 szám
Település: Kolozsvár / Cluj-Napoca, Romania
Kategória: Képzés, Programajánló, Tánc |
|
Szólj hozzá! »
Kiállítás Szabó Vilmos emlékére
A kiállítás megtekinthető 2009. december 9-től 2010. január 5.-ig munkanapokon 10 – 18 óráig és szombaton 10 -14 óráig a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában.
Fotók:
Kategória: Fotóalbum |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 12 |
ADVENTI GYERMEKFESZTIVÁL ÉS SOKADALOM
Helyszín: APÁCZAI LÍCEUM
Időpont: 2009. december 12-án, szombaton
Szervezők: az ÉLETFA Egyesület, a SZABADSÁG és az IKE.
A rendezvény programterve:
Kategória: Fesztival, Gyermek, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 14 |
| 18:00 |
Meghívó
Örömmel értesítjük és egyben meghívjuk a Sikli László- Lepke száll…, most megjelent könyvének bemutatójára. A kötet azokat a verseket tartalmazza, amelyeket gyermekeinek írt. A könyv egyik érdekessége, hogy nagyrészt saját gyermekei illusztrálták tíz és tizenkét évesen.
A könybemutató érdekessége pedig, hogy versek szólalnak meg Kincső és Csongor előadásában. Közben a szerző olyan valós történeteket idéz fel, amelyek nélkül a versek nem születhettek volna meg.
Helyszín: Brassai Gimnázium
Dátum: 2009. december 14 ( hétfő), 18 órától
Kategória: Bemutató, Gyermek, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 10 |
| 20:00 |
Szabadhetes
Kolozsvár, Agnus Rádió 88.3 FM
Műsor kezdés: 2009.12.10 – 20:00 óra
2009. december 10.-i Szabadhetes Ifjúsági műsorunkban környezetvédelemről beszélünk. A Zöld Erdély Egyesület ellenzi a nagy mennyiségű importálást, és a helyi termelők felkarolását segítené elő, ezért petíciót is indított útjára, és nyílt levéllel fordult a hipermarketekhez. Ennek kapcsán megjegyzik, az importálás káros is a környezetre, hiszen a szállítással nagy mennyiségű széndioxid jut a levegőbe.
Meghívottaink lesznek a Zöld Erdély Egyesület képviselője, Kovács Zoltán Csongor, valamint közgazdászokkal is beszélgetni fogunk a helyi termékek eladási lehetőségeiről.
Ezúttal a Szabadhetes és a K-fé Rádió közös műsora lesz hallható.
Kategória: Programajánló, Rádió |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 13 |
| 11:00 |
A gyermekeket ismét múzeumpedagógiai foglalkozásra várják a Csíki Székely Múzeum földszinti termébe. A vasárnaponként 11 és 16 óra között megszervezett tematikus foglalkozások 2009. december 13-i programja formaöntés gipszből.
A múzeumpedagógia célja, hogy játékosan ismertesse meg az egyiptomi világot, az egyiptomi művészetet, a fáraók életmódját és a szépítkezési szokásokat.
Az Egyiptom művészete a fáraók korában című kiállításra belépőt váltott gyerekek és kísérőik számára a részvétel ingyenes.
Kategória: Gyermek, Kiállítás, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 12 |
| dec ’09 |
| 13 |
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében októberben másodízben indul újra a féléves civil és közéleti iskola.
Az ötötdik konferenciára 2009. december 12–13. között kerül sor Gyergyószentmiklóson, az Ifitéka közreműködésével.
Helyszín a Maros szálloda konferenciaterme (Testvériség sugárút 2. sz.).
Az érdeklődő fiatalok a www.civilsuli.ro a program honlapján jelentkezhetnek be. A résztvevőkön túl a konferencia előadásai nyitottak minden érdeklődő számára.
A gyergyószentmiklósi konferencia programja:
Kategória: Konferencia, Programajánló |
|
Szólj hozzá! »
| dec ’09 |
| 12 |
| 12:00 |
| dec ’09 |
| 13 |
| 11:00 |
Szombaton, 2009. december 12-én, 12 órakor
BETLEHEM, BETLEHEM….
rendező: Varga Ibolya
- magyar tagozat -
Vasárnap, 2009. december 13-án, 11 és 12.30 órakor
Ion Creanga:
DANILA PREPELEAC
rendező: Traian Savinescu
- román tagozat -
Kategória: Gyermek, Programajánló, Színház |
|
1 Hozzászólás »